Ha már Pokharában köt ki az ember, illik elnézni a Himalája közelben húzódó híres régiója, az Annapurna felé. A cikk egy ötnapos túráról szól, ami jó kis ízelítőt ad(ott) a környék hangulatából és a helyiek életéből (mellesleg az egyik legnépszerűbb nepáli túra). A hangulat átadása érdekében igyekeztem a megszokottnál több képet paszírozni a postba, mindenki nagy örömére :O)
Időszak: 2012 április
Útvonal: Naya Pul - Birethanti - Tikhedunga - Ulleri - Banthanti - Ghorepani - Poon Hill - Deurali - Banthanti (egy másik :O)) - Tadapani - Siprong - Gurjung - Jhinu Danda - Ghandruk - Kimche - Syauli Bazzar - Naya Pul
Pokharából egy kisautóval vittek el a gyalogút alsó végéig. Szerpentines, viszonylag hosszú út (kb. másfél óra) után kiraktak a főút mellett fekvő Naya Pulban, amely szegényke egy jellegtelen kis porfészek egy rakás koszos kis bolttal, sok helyivel és külföldivel, kavargó Marutikkal, Mahindrákkal és az elmaradhatatlan szamarakkal. Egyetlen jelentős tevékenységünk itt jóleső vizelésből és abból a 10 perces pihenőből állt (a fárasztó autózás után :O)), amíg hordárunk, Dipak kiváltotta nekünk a túraengedélyt.
Feljebb helyes kis falvak vannak a völgyben. Egy patak mentén megy az út, amely itt már csak egyszerű gyalogút. Jó sok szar van rajta, mivel általában lovakkal és öszvérekkel (is) szállítanak. Sok a szállás és a teaház, de egyelőre még kólázni sem álltunk meg, mert egy hős vagyok :O) Ahogy haladtunk a patak egyre lejjebb került, illetve mi kerültünk egyre feljebb :O)
Kb. 11:25-re Tikhedungába értünk (1540 m). Na, itt véget ért az önuralom, kóla, ásványvíz rendel :O) Megúsztuk 190 Rs-ből, de ahogy egyre feljebb megyünk a hegyre, egyre drágább lesz minden, hiszen lentről cipelik fel az árut főleg gyalogszerrel. Egyébként végig a túrán rengeteg hordárral találkoztunk. Sokan nem "csak" csomagokat visznek (van, akinek a fonott puttonyában 2-3 nagy hátizsák is volt), hanem pl. kempingasztalokat meg kaját, mert ez utóbbit olcsóbb felhozatni, mint fent megvenni. Durva. Az utak szerencsére pont a hordárok miatt részben kövezettek, de viszonylag keskenyek, tehát járművek számára járhatatlanok. Volt itt egy vízesés melletti függőhíd is, amit áthaladtunk, már nem emlékszem, hogy a falu előtt vagy után, de szép volt :O) Szerencsére az összes függőhíd jó minőségű a környéken, tehát nem szakadozós kötelekből összefércelt katasztrófafilmre kell gondolni :O) Ja, a LonelyPlanet könyv itt megállást javasolt aznapra, de mi leszartuk, mentünk tovább, egy csomó időnk van még.
Ebből a kanyonféleségből, ahol Tikhedunga van, "felszaladtunk" Ulleribe - kb. 3200 lépcsőn... Azt hittem, mingyá hazamegyek, gyönyörű napsütés (= dögmeleg), izzadás, meredek, ajajaj, de miután szegény Dipak cipelte a nehéz hátizsákot én meg csak a fotógépet és magamat, férfiúi tekintélyem megőrzése érdekében erőt vettem lustaságomon és bár mérsékelt lelkesedéssel, de szó nélkül baktattam felfelé. Még kinevet a feleségem, ajaj ;O)
Felkapaszkodtunk még Banthantiba (2250 m) és ezzel aznapra berekesztettük a túrázást. Épp elég volt. Szállásunk a Heaven View Guest House-ban volt, ami tuti senkinek sem mond semmit, de annyit megjegyeznék, hogy az itteniek elég egy kaptafára nevezik el a szállásokat, a felének a nevében valami csodálatos kilátás szerepel :O) Kb. 14:00-re értünk ide. A szoba 400 Rs volt és túránkon utolsóként saját fürdőszoba, angol wc, áram is volt. Itt még nem tudtuk, de később boldogok lettünk volna ilyen szállásokkal :O) Jó az étlap is és volt itt egy kedves kiskutya,
A fentikből látható, hogy egy ilyen laza túrázás legkényelmesebben úgy zajlik, hogy kora reggel elindulunk és ebédre elérjük az úticélt. Ettől kezdve az egész délután a mienk, így nem árt elegendő olvasnivalót hozni (Kindle rulez, de sajna nekem egyelőre nincs). Meg ráadásul nem szívatni jöttünk magunkat, tehát ezek a délutánok zseniálisan relaxáló hatásúak lehetnek :O)
A hazai média a rá jellemző módon legutóbb Erőss Zsolt hegymászó társa, Horváth Tibor tragikus halála alkalmából hozta szóba a régiót, pedig az Annapurna már csupán önmagáért is megér egy misét.
Bár a túra útvonalát már itthon eldöntöttük, pokharai szállásunkon szerveztünk meg mindent hozzá az utolsó pillanatban, a tulaj hatékony segítségével. Ilyen rövid és kommersz túrára az útvonal egyszerűsége miatt nem kell vezetőt fogadni, elég egy hordár, aki beszél angolul (a hordárok kezeléséről pár infó itt található). Azé előfordulhat, hogy egy ilyen trivi útvonalon is rossz irányba fordulunk, de a hordárok ismerik az utat, tudnak segíteni. Másik előnyük, hogy mi vagyunk a vendégeik, tehát segítenek a háziaknak elkészíteni és felszolgálni a kajánkat stb., tehát a jobbak odafigyelnek arra, hogy jól érezzük magunkat.
Még egy téveszmét szeretnék eloszlatni: ezek a hordárok nem sherpák, hanem egyszerű, szegény városlakók vagy falusi fiúk/férfiak! Az előbbiek többnyire magashegyi expedíciókra szerződnek, nem koca-turisták mellé, kis magasságokra... :O)
Hivatalosan egyébként teahouse trekking-nek ("teaház-túrázásnak") nevezik, amit itt elkövettünk egész egyszerűen azért, mert olcsón, az estéket egyszerű szállásokon töltve, helyi kajákat és sok teát fogyasztva ütöttük el az időt :O) Ezek a szállások minden útba eső településen és közöttük megtalálhatók, tehát minimális felkészülést igényel az effajta túrázás és gyakorlatilag ott állunk meg pihenni, ahol kedvünk tartja.
1. nap: Pokhara - Naya Pul - Banthanti
Pokharából egy kisautóval vittek el a gyalogút alsó végéig. Szerpentines, viszonylag hosszú út (kb. másfél óra) után kiraktak a főút mellett fekvő Naya Pulban, amely szegényke egy jellegtelen kis porfészek egy rakás koszos kis bolttal, sok helyivel és külföldivel, kavargó Marutikkal, Mahindrákkal és az elmaradhatatlan szamarakkal. Egyetlen jelentős tevékenységünk itt jóleső vizelésből és abból a 10 perces pihenőből állt (a fárasztó autózás után :O)), amíg hordárunk, Dipak kiváltotta nekünk a túraengedélyt. 
Átszaladtunk egy kis hídon a Modi Khola fölött és máris Birethantiban (1025 m) voltunk, amely Naya Pullal ellentétben egy rendezett, jómódú kis falu, itt már nyoma sem volt annak a kosznak és káosznak, amivel negyedórával előbb találkoztunk. Óhatatlanul is javít az ember hangulatán az ilyesmi :O)
Feljebb helyes kis falvak vannak a völgyben. Egy patak mentén megy az út, amely itt már csak egyszerű gyalogút. Jó sok szar van rajta, mivel általában lovakkal és öszvérekkel (is) szállítanak. Sok a szállás és a teaház, de egyelőre még kólázni sem álltunk meg, mert egy hős vagyok :O) Ahogy haladtunk a patak egyre lejjebb került, illetve mi kerültünk egyre feljebb :O)
Közben véget ért a dzsipek által járható földút is, már csak gyalogút vezet tovább.
Kb. 11:25-re Tikhedungába értünk (1540 m). Na, itt véget ért az önuralom, kóla, ásványvíz rendel :O) Megúsztuk 190 Rs-ből, de ahogy egyre feljebb megyünk a hegyre, egyre drágább lesz minden, hiszen lentről cipelik fel az árut főleg gyalogszerrel. Egyébként végig a túrán rengeteg hordárral találkoztunk. Sokan nem "csak" csomagokat visznek (van, akinek a fonott puttonyában 2-3 nagy hátizsák is volt), hanem pl. kempingasztalokat meg kaját, mert ez utóbbit olcsóbb felhozatni, mint fent megvenni. Durva. Az utak szerencsére pont a hordárok miatt részben kövezettek, de viszonylag keskenyek, tehát járművek számára járhatatlanok. Volt itt egy vízesés melletti függőhíd is, amit áthaladtunk, már nem emlékszem, hogy a falu előtt vagy után, de szép volt :O) Szerencsére az összes függőhíd jó minőségű a környéken, tehát nem szakadozós kötelekből összefércelt katasztrófafilmre kell gondolni :O) Ja, a LonelyPlanet könyv itt megállást javasolt aznapra, de mi leszartuk, mentünk tovább, egy csomó időnk van még.
Ebből a kanyonféleségből, ahol Tikhedunga van, "felszaladtunk" Ulleribe - kb. 3200 lépcsőn... Azt hittem, mingyá hazamegyek, gyönyörű napsütés (= dögmeleg), izzadás, meredek, ajajaj, de miután szegény Dipak cipelte a nehéz hátizsákot én meg csak a fotógépet és magamat, férfiúi tekintélyem megőrzése érdekében erőt vettem lustaságomon és bár mérsékelt lelkesedéssel, de szó nélkül baktattam felfelé. Még kinevet a feleségem, ajaj ;O)
Egyébként a meredekség és a gravitáció gonoszkodásai ellenére sokan voltak ezen a szakaszon, folyamatosan túrázókba és hordárokba botlottunk. Ez utóbbiak többsége nem a turistákat kísérte, hanem saját szakállra cipelték sokkolóan terjedelmes és nehéz terhüket a cseppet sem ergonómikus puttonyaikban.
Ulleri (2080 m) egyébként egy nyugis magar (nem, nem magyar :O)) falu, sok szállással. Aki azt hiszi, hogy a sok lépcső véget ér a faluszélen, az téved, grrr...
Felkapaszkodtunk még Banthantiba (2250 m) és ezzel aznapra berekesztettük a túrázást. Épp elég volt. Szállásunk a Heaven View Guest House-ban volt, ami tuti senkinek sem mond semmit, de annyit megjegyeznék, hogy az itteniek elég egy kaptafára nevezik el a szállásokat, a felének a nevében valami csodálatos kilátás szerepel :O) Kb. 14:00-re értünk ide. A szoba 400 Rs volt és túránkon utolsóként saját fürdőszoba, angol wc, áram is volt. Itt még nem tudtuk, de később boldogok lettünk volna ilyen szállásokkal :O) Jó az étlap is és volt itt egy kedves kiskutya,
aki kergette a hülye tyúkokat, hihi :O)
A fentikből látható, hogy egy ilyen laza túrázás legkényelmesebben úgy zajlik, hogy kora reggel elindulunk és ebédre elérjük az úticélt. Ettől kezdve az egész délután a mienk, így nem árt elegendő olvasnivalót hozni (Kindle rulez, de sajna nekem egyelőre nincs). Meg ráadásul nem szívatni jöttünk magunkat, tehát ezek a délutánok zseniálisan relaxáló hatásúak lehetnek :O)
Ebédre betoltunk valami zöldséges sült rizst és sajtos momo-t, majd a kaja végeztével ugyanott, a ház előtt olvasgattunk a napsütésben. Nem az a stresszes élet :O) Hamarosan arra jött egy srác a sapkájában, tibeti menekültnek mondta magát és mielőtt bármit kérdezhettünk volna vagy hívhattuk volna a kínai rendőrséget, elkezdte előpakolni kicsi, de feneketlennek bizonyuló táskájából a cuccokat, amiket megpróbált a gyanútlan turistákra sózni. Ezek nagy része kézműves áru volt, vettünk végül 2 szimpatikus nyakláncot, oszt továbbált, miután a többi cucc nem érdekelt minket.
17:30 körül megjött a hegyekben szokásos eső, hattól meg kifejezetten hűvös lett, így előkerült a pulcsi és kabát, mert sok nyitott része van az épületnek. Jó kis sült krumplit vacsiztunk és elhúztunk szunyálni, reggel korán kelünk!
Amikó 6:30-kor kidobott az ágy, vagyis a mobil sipákolása hatására a feleségem az ágyból, arra a kellemes dologra lettem figyelmes, hogy szépen látszik az Annapurna South csúcsa (7219 m) a dombok mögött (igen, ezeket az erdős, 3-4 ezer méteres izéket még hill-nek nevezik a helyiek :O)) Ez a látvány azé is világmegváltás volt, mert Pokharában is párás idő volt és egy szál fehér hegyet nem láttunk eddig. De majd most! :O)
7-kor megreggeliztünk, majd nekirugaszkodtunk az aznapi sétának. Jót tett a lelkünknek, hogy hamarosan megpillathattunk a Machapuchare (6997 m) havas ormait is. Ez a dombocska a helyiek szemében Shivának szentelt hegy, tehát az egyetlen csúcs a vonulaton, ahol tilos a hegymászás.
Utunk a falvak között gyönyörű, rózsaszínben virágzó rhododendron-erdőkön keresztül vezetett. Zseniális látvány volt, azé Európában 2-3 ezer méteren nem virágokhoz és erdőkhöz, hanem csupasz sziklákhoz vagyunk szokva. Ez annyira szép, hogy a sok duma helyett idepakolok pár fotót róla...
10:45 körül eljutottunk Gorepaniba (2750 m), itt pár hófolt is volt már. Ez már majdnem az úticélunk, de a szállást Upper Ghorepaniban (2870 m) választottunk, hogy a másnapi Poon Hill mászás előtt ne kelljen még feleslegesen gyalogolni. Ez a falu a Poon Hill és fontos túraútvonalak találkozása miatt viszonylag nagy kiterjedésű és jó infrastrukturával rendelkezik, például egyedül neki van orvosi rendelője a környéken. Suli szerencsére majdnem minden faluban van (elemi, 1-5 osztály, az oktatás minőségéről azonban nem vagyok meggyőződve), alsó tagozat után a gazdagabbak Pokharába küldik tanulni a gyerekeiket. A többség meg sehova, pénz nincs, meló van... :O(
Nap közben ebben a magasságban - ha kisüt a nap -, jó meleg van, de folyamatosan fúj valami szellő, így árnyékban már nem az igazi. Kellett volna hozni még egy thermót meg aláöltözetet, de majd legközelebb... A hőháztartásunk normalizálását amúgy tea nagyüzemű vedelésével segítettük. A méret szerinti választék a szálláson a következő: glass, small pot, big pot (pohár, kis kübli, nagy kübli). Úgy 2-3 nagy kannányi elfogyott aznap, azonban a szállás limitált számú közös budija mint sürgősségi ellátó intézmény ilyenkor nem mindig százas :O)
Hogy is ünnepelnek a helyi komák újévet? Nem, nem rúgnak be, mint itthon. Van viszont dobolós-éneklős-imádkozós vallási tiszteletadás a helyi szentélyeknél és újévi műsor is. Az előbbivel akkor szembesültem, amikor a helyi kis hindu szentély szegélyén félálomban napozva hirtelen népviseletbe öltözött jóemberek csoportja vett körül és egyikük udvariasan arra kért, hogy üljek mán át a szomszédos buddhista szentélyre, mert itt megemlékezni szeretnének. Volt közöttük női népviseletbe öltözött bácsi is nem is egy, ezen annyira megrémültem, hogy hanyatt-homlok a kis buddhista szentély védelmébe menekültem :O)
Az újévi műsorra sokat készülhetnek, mert a környező falvakból is idegyűlnek az emberek. A buli a helyi suli betonozott kosárpályáján zajlik (ami máskor futballpálya, amúgy meg akármilyen pályának is jó). A suli oldalára háttérnek fel van lógatva valami naív stílusú tájkép, előtte egy pulpitus áll a szónoknak, meg hangosítás és pár kis kamera - igen, a techika ördöge (vagy angyala) ide is betette a lábát :O) A fő színházi hátteret amúgy az Annapurna Himalája vonulata adja a háttérben, ez nagyon pazar látvány!
A műsor előtt élénksárga virágfüzéreket akasztanak a félkörben ülő népség nyakába (akiket nem tudom, mi alapján válogatnak össze, mert sokkal többen ülnek vagy ácsorognak a pálya határain kívül és onnan szemlélik a műsort). A felvirágozás után szépen elkezdődik a nyitóbeszéd (blablabla, bevezettük itt és ott az áramot), tipsitapsi, ezt zenés műsor követi, tipsitapsi, újabb beszéd (bevezettük a földgázt), tipsitapsi, tánc, tipsitapsi, beszéd (bevezettük az atomenergiát), tipsitapsi stb. Többféle tánc is van (Pokhara, community stb.), meg nem mondom, mi a különbség, de elég, ha ők tudják. Az egészből nem sokat lehetett kivenni, szerencsére Dipak pár dolgot elmesélt és lefordított belőle.
Azonban mint olyan sok közéleti műsor, ez sem zajlott le erőszakos rendzavarás nélkül. Az előadások legdrámaibb pillanataiban ugyanis egy legalább combközépig érő, renitens kakas úgy gondolta, hogy saját véleménye van és egy ideig folyamatosan azon volt, hogy mindenféle hangzavart keltve ellehetetlenítse a műsor folytatását. Csak akkor állt odébb, amikor a falusiak egy része rúgdosni kezdett felé és/vagy megdobálta. Micsoda jellem, talán ő volt az utolsó ellenzéki akcióhős a faluban :O)
Az itteni kecónk a Fishtail Lodge-ban volt (100 Rs / éj), puritán, egyszerű hely, ahol nincs saját fürdő és közös, guggolós budi van. A hotelhez tartozik egy könyvesbolt (Yeti Book Shop), a reneszánsz műveltség igazi fellegvára, egy "német pékség" - ez valami fura mánia Nepálban -, meg egy nagy közös helység, ahol asztalok és padok mellett egy olajoshordóból készült "kandalló" is áll, ezt este jól begyújtották, így elviselhetőbbé vált a hideg. A falubeli férfiak egy része összegyűlt a kályha melletti padokon és jót beszélgetett. Volt egy idős néni is, aki odaült, ő annyira rock'n'roll nyomta, hogy halálfejes pulcsit viselt :O)
2. nap: Banthanti - Ghorepani
Amikó 6:30-kor kidobott az ágy, vagyis a mobil sipákolása hatására a feleségem az ágyból, arra a kellemes dologra lettem figyelmes, hogy szépen látszik az Annapurna South csúcsa (7219 m) a dombok mögött (igen, ezeket az erdős, 3-4 ezer méteres izéket még hill-nek nevezik a helyiek :O)) Ez a látvány azé is világmegváltás volt, mert Pokharában is párás idő volt és egy szál fehér hegyet nem láttunk eddig. De majd most! :O)
7-kor megreggeliztünk, majd nekirugaszkodtunk az aznapi sétának. Jót tett a lelkünknek, hogy hamarosan megpillathattunk a Machapuchare (6997 m) havas ormait is. Ez a dombocska a helyiek szemében Shivának szentelt hegy, tehát az egyetlen csúcs a vonulaton, ahol tilos a hegymászás.
9:30-kor elértük Nangethanti falut (2460 m), amely egyetlen nevezetességét az nyújtotta számunkra, hogy volt itt egy kiskutya, aki csuklott :O)
Utunk a falvak között gyönyörű, rózsaszínben virágzó rhododendron-erdőkön keresztül vezetett. Zseniális látvány volt, azé Európában 2-3 ezer méteren nem virágokhoz és erdőkhöz, hanem csupasz sziklákhoz vagyunk szokva. Ez annyira szép, hogy a sok duma helyett idepakolok pár fotót róla...
10:45 körül eljutottunk Gorepaniba (2750 m), itt pár hófolt is volt már. Ez már majdnem az úticélunk, de a szállást Upper Ghorepaniban (2870 m) választottunk, hogy a másnapi Poon Hill mászás előtt ne kelljen még feleslegesen gyalogolni. Ez a falu a Poon Hill és fontos túraútvonalak találkozása miatt viszonylag nagy kiterjedésű és jó infrastrukturával rendelkezik, például egyedül neki van orvosi rendelője a környéken. Suli szerencsére majdnem minden faluban van (elemi, 1-5 osztály, az oktatás minőségéről azonban nem vagyok meggyőződve), alsó tagozat után a gazdagabbak Pokharába küldik tanulni a gyerekeiket. A többség meg sehova, pénz nincs, meló van... :O(
Nap közben ebben a magasságban - ha kisüt a nap -, jó meleg van, de folyamatosan fúj valami szellő, így árnyékban már nem az igazi. Kellett volna hozni még egy thermót meg aláöltözetet, de majd legközelebb... A hőháztartásunk normalizálását amúgy tea nagyüzemű vedelésével segítettük. A méret szerinti választék a szálláson a következő: glass, small pot, big pot (pohár, kis kübli, nagy kübli). Úgy 2-3 nagy kannányi elfogyott aznap, azonban a szállás limitált számú közös budija mint sürgősségi ellátó intézmény ilyenkor nem mindig százas :O)
Ebben a régióban már természetvédelmi okokból nen árulnak palackozott ásványvizet, csak forralt víz van, ezt termoszban kaptuk. Jól jött volna a saját Sigg kulacs, de az otthon maradt... Na de ne szaladjunk előre, még hátravan a délután. Ami azért is ígérkezett izgalmasnak, mert ekkor volt a nepáli újév!
Hogy is ünnepelnek a helyi komák újévet? Nem, nem rúgnak be, mint itthon. Van viszont dobolós-éneklős-imádkozós vallási tiszteletadás a helyi szentélyeknél és újévi műsor is. Az előbbivel akkor szembesültem, amikor a helyi kis hindu szentély szegélyén félálomban napozva hirtelen népviseletbe öltözött jóemberek csoportja vett körül és egyikük udvariasan arra kért, hogy üljek mán át a szomszédos buddhista szentélyre, mert itt megemlékezni szeretnének. Volt közöttük női népviseletbe öltözött bácsi is nem is egy, ezen annyira megrémültem, hogy hanyatt-homlok a kis buddhista szentély védelmébe menekültem :O)
Az újévi műsorra sokat készülhetnek, mert a környező falvakból is idegyűlnek az emberek. A buli a helyi suli betonozott kosárpályáján zajlik (ami máskor futballpálya, amúgy meg akármilyen pályának is jó). A suli oldalára háttérnek fel van lógatva valami naív stílusú tájkép, előtte egy pulpitus áll a szónoknak, meg hangosítás és pár kis kamera - igen, a techika ördöge (vagy angyala) ide is betette a lábát :O) A fő színházi hátteret amúgy az Annapurna Himalája vonulata adja a háttérben, ez nagyon pazar látvány!
A műsor előtt élénksárga virágfüzéreket akasztanak a félkörben ülő népség nyakába (akiket nem tudom, mi alapján válogatnak össze, mert sokkal többen ülnek vagy ácsorognak a pálya határain kívül és onnan szemlélik a műsort). A felvirágozás után szépen elkezdődik a nyitóbeszéd (blablabla, bevezettük itt és ott az áramot), tipsitapsi, ezt zenés műsor követi, tipsitapsi, újabb beszéd (bevezettük a földgázt), tipsitapsi, tánc, tipsitapsi, beszéd (bevezettük az atomenergiát), tipsitapsi stb. Többféle tánc is van (Pokhara, community stb.), meg nem mondom, mi a különbség, de elég, ha ők tudják. Az egészből nem sokat lehetett kivenni, szerencsére Dipak pár dolgot elmesélt és lefordított belőle.
Azonban mint olyan sok közéleti műsor, ez sem zajlott le erőszakos rendzavarás nélkül. Az előadások legdrámaibb pillanataiban ugyanis egy legalább combközépig érő, renitens kakas úgy gondolta, hogy saját véleménye van és egy ideig folyamatosan azon volt, hogy mindenféle hangzavart keltve ellehetetlenítse a műsor folytatását. Csak akkor állt odébb, amikor a falusiak egy része rúgdosni kezdett felé és/vagy megdobálta. Micsoda jellem, talán ő volt az utolsó ellenzéki akcióhős a faluban :O)
A buli után viszonylag hamar sötétedni kezdett, az emberek elszállingóztak hazafelé. Mi visszamentünk a szállásunkra.
Az itteni kecónk a Fishtail Lodge-ban volt (100 Rs / éj), puritán, egyszerű hely, ahol nincs saját fürdő és közös, guggolós budi van. A hotelhez tartozik egy könyvesbolt (Yeti Book Shop), a reneszánsz műveltség igazi fellegvára, egy "német pékség" - ez valami fura mánia Nepálban -, meg egy nagy közös helység, ahol asztalok és padok mellett egy olajoshordóból készült "kandalló" is áll, ezt este jól begyújtották, így elviselhetőbbé vált a hideg. A falubeli férfiak egy része összegyűlt a kályha melletti padokon és jót beszélgetett. Volt egy idős néni is, aki odaült, ő annyira rock'n'roll nyomta, hogy halálfejes pulcsit viselt :O)
A szoba külvilág felé néző falai deszkafalak rászögelt pléh lemezekkel, a deszkák között véletlenszerű résekkel, az ablakok egyrétegűek, tehát hőszigetelés nuku. A szobákat vékony farostlemez "falak" választják el egymástól, kis résekkel, kukkolóknak vicces lehet :O)
A közös fürdőben látszik a lehellet, de ez nem zavaró, mert van forró víz! Ez itt luxus!
Gyengébb idegzetűeknek mondom, hogy az ilyen típusú szállás teljesen normális itt fent, de a kényelmes(ebb) ulleri szállás után kicsit el kellett fogadni a gondolatot, hogy pár napig ilyen helyeken fogunk szunyálni. Mind1, nem probléma, kaland és tapasztalat :O) Ja, az ágyak keskenyek, de este összetoltuk, mivel elég hűvös lett (olyan 3-5 fok). A kapott takarókat is egymásra pakoltuk, úgy már jót lehetett aludni. Vártuk a holnapot...
3. nap: Poon Hill, Ghorepani - Tadapani
4:40-kor felkeltünk és fél óra alatt felszaladtunk a közeli Poon Hill-re (3210 m), mely utunk egyik fő célját jelentette. Erről a pontról csodálatos kilátás nyílik az egész Annapurna vonulatra, ezért nem is szabad csendes elzárkózottságot várni a helytől - tömve volt turistákkal. Van fent egy fémszerkezetes kilátó, meg sok imazászló. Bocsi a kifejezését, de kuuuuuuuuuuuurrrrrrrva nagy szél és hideg volt, de okos helyiek egy sátorból forró innivalót árultak (nyomtunk 2 masala teát és 1 kávét 260 Rs-ért). Sajna felhős volt az Annapurna Range, tehát a negyedét sem láthattunk a szép időben nyújtott kilátáshoz képest, de azé szép látvány volt, ahogy felkel a nap a magas helyek mögött. Erről írhatnék egy csomó hülyeséget, de helyette inkább lássunk képeket!
7:30-ra leértünk Ghorepaniba, reggeliztünk, csomagoltunk és odébbálltunk, még egy pillantást vetve a rövid látogatásunk alatt is megkedvelt falu főutcájára. Egyébként a villanyoszloptól balra álló ház felső emeletének sarokszobája volt a mienk, oda van pingálva a "... Guest House" felirat :O)
Milyen jó, hogy a Poon Hill-ről való leereszkedés után ismét fincsi lépcsőzés következett Deurali-ig (3103 m)! Ez úgy hiányzott a reggeli kaptatás után... Ezután Banthanti, majd aznapi célállomásunk, Tadapani (2700 m) következett. Itt egy szép kis turistás piac van, ahol vettünk jakgyapjúból készített sapit és pokrócokat is. Eleget fáztunk odafent :O)
A Super View Lodge-ban szálltunk meg, ez egy elég spártai (= gagyi) vendégház. Budi a folyosón, fürdő az udvaron van. Bár a szállás csak 300 Rs, a fürdés személyenként 100 Rs-be került, amit elfelejtettek előre közölni ("drága a gázpalack", grr). A kaja amúgy rendben volt.
A Super View Lodge-ban szálltunk meg, ez egy elég spártai (= gagyi) vendégház. Budi a folyosón, fürdő az udvaron van. Bár a szállás csak 300 Rs, a fürdés személyenként 100 Rs-be került, amit elfelejtettek előre közölni ("drága a gázpalack", grr). A kaja amúgy rendben volt.
4. nap: Tadapani - Jhinu Danda
6-kor felkeltünk, megettük a kenyerünk javát, adományoztunk 300 Rs-t vízerőműre és elindultunk.
Útvonalunk az alábbi volt:
A falu vonzereje a közeli meleg vizű forrásokban rejlik. Bár minden évben elmossa az ár az erős sodrású hegyi folyó (Modi Khola) mellé épített medencéket, ezeket a látogatottság miatt mindig újra felépítik. Nahh, itt jót áztattunk, hosszú órákig el lehet itt lenni a meleg forrásvízben :O) Előtte persze le kell zuhanyozni az öltöző melletti placcon. A medencék tiszták, a völgy nagyon szép, a folyó szépen zúg :O) De a Poon Hillhez hasonlóan itt se várjunk csendes magányra, ez a hely társadalmi szereppel is bír, ugyanis a turisták mellett a helyi férfiak is idejárnak dagonyázni.
A meleg forrásoknál történt ejtőzés után este egy kisebb adrenalinbomba döntötte romba a lelki egyensúlyomat: a folyosón levő budiban egy tenyérnyi méretű pók menekült a falon és legalább annyira meg volt rémülve, mint én (én kicsit jobban :O)). Szaladgált egy darabig - természetesen nem a nyitott ablak, hanem a helység belseje felé, hogy rohagggyon meg -, majd megült a plafonnál egy sarokban. Hát ezé nem fogok bekakózni, apafej, bátran odaültem és kicsit kicsavart nyakkal, de sikeresen véghezvittem, amit lehetett. Olyan nagyon ugrásra készen :O)
Szegény pókot annyira megviselte a velem való randi, hogy még másnap reggel is a sarokban bóbiskolt. Később megkérdeztem Dipakot, aki megnyugtatott, hogy nem halálos a jószág csípése. Klassz. De én nem halálosan sem akartam kipróbálni :O)
- Siprong 8:30, 1830 m
- Ghurjung 9:00, 2050 m
- Chhomrong 10:53, 2170 m
- Jhinu 11:44, 1760 m
Sok fel-le lépcsőzés és hegyoldali szántóföldek szélén történő mászkálás után elértük a napi végállomást, Jhinu Dhandát.
Jhinuban Dipak a Hotel Namaste-t ajánlotta, de az tele volt valami NDK leány kézilabdacsapat miatt, így a puritán Tibet Home-ot szemeltük ki mint szerencsés vendéglátót. Jóval olcsóbb volt, mint az előző napi Sheraton és nincs annyira hideg, mint feljebb :O)
A falu vonzereje a közeli meleg vizű forrásokban rejlik. Bár minden évben elmossa az ár az erős sodrású hegyi folyó (Modi Khola) mellé épített medencéket, ezeket a látogatottság miatt mindig újra felépítik. Nahh, itt jót áztattunk, hosszú órákig el lehet itt lenni a meleg forrásvízben :O) Előtte persze le kell zuhanyozni az öltöző melletti placcon. A medencék tiszták, a völgy nagyon szép, a folyó szépen zúg :O) De a Poon Hillhez hasonlóan itt se várjunk csendes magányra, ez a hely társadalmi szereppel is bír, ugyanis a turisták mellett a helyi férfiak is idejárnak dagonyázni.
A meleg forrásoknál történt ejtőzés után este egy kisebb adrenalinbomba döntötte romba a lelki egyensúlyomat: a folyosón levő budiban egy tenyérnyi méretű pók menekült a falon és legalább annyira meg volt rémülve, mint én (én kicsit jobban :O)). Szaladgált egy darabig - természetesen nem a nyitott ablak, hanem a helység belseje felé, hogy rohagggyon meg -, majd megült a plafonnál egy sarokban. Hát ezé nem fogok bekakózni, apafej, bátran odaültem és kicsit kicsavart nyakkal, de sikeresen véghezvittem, amit lehetett. Olyan nagyon ugrásra készen :O)Szegény pókot annyira megviselte a velem való randi, hogy még másnap reggel is a sarokban bóbiskolt. Később megkérdeztem Dipakot, aki megnyugtatott, hogy nem halálos a jószág csípése. Klassz. De én nem halálosan sem akartam kipróbálni :O)
5. nap: Jhinu Danda - Naya Pul, Pokhara
Az utolsó nap végtelennek tűnő gyaloglással telt Naya Pul-ig (mintegy 5 és fél óra). Nem is nagyon pihentünk közben. Körben minden a napokban megszokott volt: a táj, a házak, az emberek; csak sokkal melegebb volt, gyönyörű, tiszta idő, kár, hogy a Poon Hillen elfelejtett ilyen lenni. De nem baj, így is szép túra volt :O)
No comments:
Post a Comment