Úttalan falu

Nem csak úttalan, hanem majdnem bolttalan is (azé a rothadó kapitalizmus még itt is felütötte a fejét néhány ravasz tekintetű kiskereskedő képében). Sőt mivel úttalan, ezé autótalan is. És közművetlen. Mások a civilizációs normák, mint akár egy közeli városban. Mégis jól elvannak a jó bennszülött komák, mosolyognak autótalanul is. Legalábbis általában.

Ramkot egy átlagos, kicsiny nepáli falu, tipikusan nem az útikönyvek toplistájának tetejéről. Bizonyos tekintetben egy miniatűr Nepál-tanulmánynak tekinthető. Ahhoz a Nepálhoz tartozik, amely az áramszolgáltatás áldásaitól eltekintve, távol a városok forgatagától és a turisták özönétől nagyjából megőrizte azt az életformát, amit évszázadok óta szinte változatlan módon űznek.

Bandipurból egy jelöletlen gyalogút vezet ide hegyoldali erdők, tanyák és teraszos szántók között. Tévelygéssel és útkeresgéléssel kb. 2-3 óra közötti könnyű kaptatást jelent. Asszem talán van egy másik hasonló ösvény is, amely a másik oldala felől közelíti meg a falut, de ez minket kevéssé érdekelt.

Útközben elég sokáig bizonytalanságban tartottak azok az apróságok, hogy egy Bandipurból ismert talpraesett német néni a barátnőjével három óra bolyongás után színét sem látta Ramkotnak, no meg a helyieket sem nagyon érdemes kérdezni, mert vagy mindenre igent bólogatnak, vagy nem értenek semmit. A gyerekek meg a szokásos "Namaste!"-zéssel el is tűnnek az ember szeme elől...

Persze találkoztunk egy olyan bennszülött nénivel is, akit féltünk megkérdezni, mert bár csak 45 kiló lehetett, de éppen a rosszcsont, a túlzott önállósodás útjára tévedt tehenei miatt heveny idegösszeroppanás kerülgette, ami abban manifesztálódott, hogy egy girbegurba bottal hadonászott és közben üvöltött, csak úgy remegett a szája széle és fröcsögött a nyála. Nahh, gondoltam, nem ingereljük őtet, mert ha valami kárt tesz magában, biztos nincs TB kártyája és a mentők is bajosan jutnának fel ide a hegyre... :O)

A fent említett mindenre bólogatunk dolog amúgy tipikus nepáli, sőt ázsiai szokás (asszem legalábbis, hogy Ázsia egyéb, nagyobb területein is divat), mivel pölö nem szeretik kimutatni mások számára a bácsik-nénik, hogy gőzük sincs, mit keres az idegen. Inkább ráhagyják, oszt az mán az ő dolga, hogy éhenhalásig megy rossz irányba. Ezek alapján egy képzeletbeli tesztet végezve az alábbi ötpontos forgatókönyv teljesen reális:

1. Egyszeri turista a satnya botjával/karjával/távcsövével nyugat felé mutatva kérdi: "Tsókolom mama, erre van a Ramkot, e?"
2. Mama: bólogat, hogy ja-ja, kivillantva foghíjait
3. Ugyanez a turista itt megkajál, leissza magát, majd félrészegen, hogy biztos legyen a dolgában, orientációját vesztve kelet felé mutatva megkérdi ugyanazt.
4. Mama: bólogat, hogy ja-ja, no meg kivillantja...
5. Turista elindul rossz irányba és pár nap múlva éhenhal, szeppukut követ el vagy felgyújtja magát. Vagy előveszi a térképet.

Na mind1, ezt mi nem érhetjük. Visszatérve a hegyi sétára, már majdnem feladtuk a reményt, hogy megtaláljuk Ramkot(ot :O)), mire feltűnt a távolban. Körülötte jól legyalulták az erdőt, a hegyek valamennyire a kínai Longsheng rizsteraszokhoz hasonlítottak egy cseppet gyengébb kiadásban, megfejelve azzal a pozitív különbséggel, hogy semmilyen hangoskodó, idegen nációval nem találkozik az ember, csak helyiekkel.

Bár a falu és környéke békés és csendes, azért bulizós emberek is lakják: a völgyből valami lagzilajcsi üde és kevésbé üde hangjai hallatszottak fel egy nagy tanyáról, biztos a helyi NB II-es FC Ramkot vezetői szerveztek egy szerény füvezős házibulit... Maga a falu nyugis, barátságos hely a zegzugos, kövezetlen utcácskáival, összevissza épült palatetős vagy zsúpfedeles házaival. Egyedi kerek lakóházakat is látni faluszerte, ez erre a környékre jellemző, Nepálban általában a pagodaszerű templomokon kívül a szögletes kecó a divat.

Mi van még Ramkotban?

Semmi. Ezért jöttünk ide.

Beszélgető emberek az utcán, szövő vagy gabonát őrlő asszonyok, szaladgáló gyerekek, kutyák, bocik, bárányok, száradó kukorica a kasban, gabona a hombárban, csend, szél, jó levegő. Itt nem kap idegzsábát az ember, főleg, ha nem találkozik a fent említett tehenes nénivel :O)

Csak egy dolog nem tetszett itt, mégpedig előfordul, hogy kéregetnek a helyiek. Persze nem erőszakosan, ahhoz ugorjunk át Indiába. De cukorkát stb. lejmolnak, amit a felelős utazó nem osztogat. Itt a fogorvos kevésbé kifinomult módszerekkel dolgozik...

Aki városhoz szokott, különösen nyugatihoz, annak Ramkot igazi egzotika, amit érdemes kipróbálni. Puszi, valami.