Vízesés, maci, satöbbi

Múltkori postomban kirándultunk egyet a barlanghoz, ami egy piranhafaj nevét visel...né, ha brazil lenne. De laoszi... Tulajdonképpen mázlija is van, hiszen itt sokkal jobb a közbiztonság :O)
Ezúttal ellenkező irányba indulunk el Luang Prabangból, szarabb utakon, kicsit messzebbre, de sokak számára egy jóval látványosabb úticél felé.

Időszak: 2014 március

Dzsungel, medvék és fürdőruha - ennyi dióhéjban ez a forgalmas, de megkapó szubtrópusi park. Akinek ennyi elég, nyugodtan be is zárhatja a böngészőt (legalábbis ezt a tabot) :O)

A LonelyPlanet szerint "decent", szerintem förtelmes minőségű, csupa kátyú, de egyértelműen kitáblázott és eltéveszthetetlen út (Rte 2501) vezet LP-ból abba a boltokkal és kajáldákkal övezett, poros parkolóba, melytől laza ötperces sétára meglelhetjük Laosz egyik legcsodálatosabb természeti képződményét, a többszintes, azúrkék vízesésrendszert, ami az európai fülnek cseppet sem attraktív Tat Kuang Xi névre hallgat. Ez még a khamu nemzetiség lakta falu, Ban Thapene végének számít és nem rossz a házi koszt :O) Amúgy állítólag maga a falu sem...

A belépődíj befizetését nem tudjuk elmulasztani, ezt szigorú, 145 cm magas bácsik szedik és úgy 20.000 LAK körül van. Ja, ha budira kell menni, intézzük el még itt, ne a vízben...

Ha elindulsz a vízesések felé, először a Medvementő Központba érkezel (Tat Kuang Si Bear Rescue Centre). A központot egy ausztrál néni alapította 1993 körül, akinek tele lett a töke - már ha van neki - a jószívű, bizonyosan kiemelkedően nonprofit cégformában működő vadorzó bácsikkal, akik a medvék epéjéért (amit különleges gyógyszernek tartanak a butább és/vagy babonásabb, főleg ázsiai vásárlók) horrorisztikus körülmények között tartják a jószágot, egészen azok korai haláláig. Mert matuzsálemekké nem válnak, főleg, ha már képtelenek a legyengült állatok elegendő epét "szolgáltatni" korántsem tudományos módszerekkel operáló, kényszerű gazdáiknak. Alultápláltság, éhezés, kínzás, bezártság, betegségek - csak néhány apróság, melynek az emberiség ezen bölcs és empatikus részhalmaza kiteszi a szerencsétlen medvéket. Hogy kapnák be...

A központban folyamatos állatorvosi és gondozói felügyelet mellett hozzák rendbe és szoktatják vissza a természetbe a macikat - akiknek egy része bizonyosan visszakerül a köcsög vadorzók karmaiba. Grrrrr. Meg broáááááááááááááárrrrr is :O(

A központ egyébként nem részesül a vízesés belépődíjából, viszont van shop és kajálda részlege is, ahol legalább egy pólót érdemes venni - a bevételt tényleg a macikra fordítják.

Innen pár percre vannak a vízesésrendszer első medencéi, ahol helyiek és utazók vegyes csoportjai felhőtlenül, zsibongva dagonyáznak a hűvös vízben. Hozz magaddal törcsit, fürdőruhát - még néhány bódé is van, ahol át tudsz öltözni.

Pár percre innen található a fő vízesés, ami 25 m magas és őserdő övezi. Fahidakon járhatók a lábánál levő medencék és két emelkedő visz fel a hegyoldalban a tetejére, két oldalon. Nekünk sikerült a durvábbat kinézni, ami vagy 75 fokos lehetett, legalábbis pár perc után nekem annyinak tűnt. Meleg, párás idő volt, izzadtam, mint a ló, őszintén szólva semmi kedvem sem volt felkapaszkodni a hegyre a cseppet sem turistabarát ösvényen - azonban megérte! De tényleg :O)

Nem csak a kilátás miatt, hanem a terep által meggyötört látogatók látványa felett érzett káröröm lehetősége is kárpótolt a mászásért. A hegytetőn ugyanis elfogy a kiépített (khm) út, elmaradnak a fakorlátok és csak a térdig/combig érő víz marad, nyálkás, sikamlós kövekkel az alján. Öröm nézni a hátizsákos hippiket és a cicalánynak öltöztetett, talpig kisminkelt ázsiai lányokat kétségbeesetten egyensúlyozni, majd krumpliszsák módjára elterülni a hideg vízben. Hehe. Legalább tiszta leszel ;O)

Pár órát simán el lehet itt verni, egy ebéd erejéig pedig érdemes még megállni a továbbmotorozás előtt. A sok városnézés után igazán üdítő kis hely ez, olyan Agua Azul-szerű, nem érdemes kihagyni még a sietősöknek sem. De Ázsiában nem érdemes - és nem is lehet - sietni. Arra ott van Európa.