Bandipur nem az a célpont, ami elsőre beugrik az embernek, aki Nepálba készül, kivéve persze, ha esetleg járt már ott azelőtt. Mindazonáltal megér pár napot, mert baromi nyugis hely és a Newari kultúra élő múzeuma (legalábbis a Lonely Planet szerint :O)).
Oda
Az első dolog, amivel szembesül az ember a településsel kapcsolatban, hogy távolról (interneten) kissé körülményes normális (vagy nem normális) szálláshoz jutni. Bár a faluban számos szálláshely található, ezek többségét helyi családok üzemeltetik, akiknek nem ugyanahhoz a fogalomrendszerhez kapcsolódik a „szállás”, „komfort”, „kaja”, „elérhetőség” kifejezések, mint a nem helyi turistáknak. Kezdjük ott, hogy neten pl. a HostelWorld-ön egyetlen bandipuri szálláshely sincs publikálva, pedig az olyan - helyi mércével mért – hírességek, mint az Old Bandipur Inn megérdemelné a nagyobb publicitást. A TripAdvisor oldalain és egyéb honlapokon azé lehet találni ezt-azt…
Jobb híján előre foglalt szállás nélkül indultunk Bandipur felé Kathmanduból egy ún. turistabusszal, ami nem úticélunknál, hanem a közeli Dumrében tett le. Na ide ne gyertek, max. átutazni… Ez egyike a sok poros útszéli izének, ami településnek próbálja nevezni magát. Piac, műhelyek, boltok és Tata buszok meg teherautók persze dögivel vannak, sőt szállás is, de koszos, jellegtelen és ronda az egész. De a környéke szép :O)
Nahh, már csak fel kellene kaptatni Bandipurba. Gyalog nem jófejség, mert csomagokkal kicsit hosszú és meredek az út, főleg ilyen melegben. Miután nem találtunk megfelelő időben induló dzsipet normális áron (melyek csak utasokkal megtelve indulnak, vagy bazi drágán bérelhetők is, kettőnknek 500 Rs lett volna, köszi, inkább gyalog megyek), felmásztunk egy helyi buszra. Majd miután betelt és nulla levegő maradt az utastérben, a tetejére. Itt szikrázó napsütés, két helyi srác és egy rakás csomag fogadott a tetőcsomagtartón. Az egyik srác elég jól beszélt angolul, mert angoltanár a bandipuri Notre Dame általános- vagy középsuliban – bár angoltanárt ilyen vicces akcentussal, háááááááát… A másik kölök egy ENSz katona, libanoni misszióból érkezett haza egy hét Hezbollah-mentes pihikére a családjához. Velük jól elvoltunk a szerpentines úton, csak ne nagyon nézz le közben, főleg amikor egy traktor jön szembe és a busz a meredély szélén próbál egyensúlyozni zsúfolásig megpakolva, hehe… Ja, érdemes a vízszintes faágakra és a villanydrótokra is figyelni, mert elég nagyot koppanhat az ember feje fent is és lent is…
Sebaj, a szerencse és a túlélési ismeretek esetünkben sikeresen párosodtak… izé, párosultak, két sóderkupac között megállt végül a busz, lekászálódtunk és hátizsákostul elindultunk szállást keresni… ami nem volt túl felemelő, mert nehééééééééééz cuccaink voltak…
Ott
A falu egy hegygerincen húzódik végig, főutcáját két-három emeletes, régi, sok helyen elég lepukkant, de pofás Newari házak övezik. A Kathmandu-Pokhara főút megépítése előtt nagy buli volt itten az élet, mert a fő kereskedelmi útvonalak közepén fekve szép kis prosperitásba tenyereltek az eredetileg Magar népcsoport által lakott területre keletről odavándorló Newar kereskedők. Az országút megépítésével azonban a település hanyatlásnak indult, hiába lázadoztak a helyiek, hiába csaptak agyon néhány rendőrt, katonát és hivatalnokot, a fránya útépítőknek csak nem akaródzott fellapátolni a sok büdös aszfaltot a hegy tetejére. Az út ehelyett a fent már említett csodaszép Dumrén halad keresztül, ahonnan Bandipur egy jó félórás zötykölődéssel érhető el.
No, vissza a szállásokhoz. A jók természetesen már foglaltak voltak. Néhányat a reszliből megtekintve végül kiválasztottunk egyet (Pradhan Family Guest House), ahol ugyan nem volt saját fürdő, de a többi hellyel ellentétben szép erkély, saját budi és mosdó állt rendelkezésre. A vendégház a régi családi kecóban van a főutcán, földszinten a család, a két emeleten a hozzánk hasonló csórikám backpacker-ek laktak. Amúgy alapból jó hely, csak a szaros gázbojlert nem sikerült működésre bírni, így három napig hideg vízben fürödtünk, olyan Sivásan, fél lábon állva, ide-oda kapálózva az összes kezünkkel és marha gyorsan végezve. Ja, az összkomfortról annyit, hogy működő konnektor sem volt a szobában, bár a háziak szívesen feltöltöttek minden ketyerét, amit a kezükbe nyomtunk (nem, nem nyúlták le cserébe :O). Ehhez jönnek a Nepálban megszokott áramszünetek, de gyertyát kaptunk a szobához :O) Azért saját elemlámpa jól jön, enélkül nem megyünk Nepálba!
A létesítményhez tartozik még a földszinti Culture Restaurant & Bar nevű kajálda (a saját kocsma intézménye amúgy általános a falu vendégházainál). A ház mellett van egy kicsiny Ganesh szentély, szerencsére nem kolompoltak egész nap a bácsik-nénik a rajta levő kis haranggal.
Ja, a szemöldökfák vidéken eléggé alacsonyan vannak. Az ember vagy megtanul alázatosan fejet hajtva belépni vagy KOPP… Szóval előbb-utóbb mindenki megtanul :O)
A fentiek alapján elég rozogának tűnhet egy ilyen Newari ház, de nagyon jól össze vannak rakva. Volt egy nagyon húzós vihar és téllleg semmi gond nem vót…
Napokig el lehet mászkálni Bandipurban és a környékén. A főutcán, amely bazaar néven is fut az útikönyvekben, a XVIII. századi házak mellett egy kétszintes templom is van (Bindebasini Temple), amit Durgának szenteltek (nem, nem a Star Wars univerzum jóképű hutt-jának, hanem a sok helyen imádott hindu isten(nő)ségnek)). Nem messze innen van a Padma könyvtár, majd emögött szinte kiszúrja a szemet a Mahalaxmi Templom, amely szintén egy párszázéves Newari stílusú cucc. Aztán ott van a Balabazaar, ami hajdanvolt ruhakereskedők házainak sora, ezt elhagyva megtaláljuk a sok méter hosszú kutat, ahol több vízköpőből hordják a vizet hazafelé a nénik, meg páran mosakszanak ott publikusan, félig-meddig ruhában. Nem szeretnék útikönyvet írni, illetve szeretnék, de ehhez itt kevés a hely, ha valakit érdekel, mi van még a faluban, itt biztosan talál infót.Kaja
Majdnem ötméterenként belebotolhatunk egy kajaforrásba: a bazár árkádjai végig boltokkal vannak tele, plusz a szállások is kínálnak minden arrajárónak valami ehetőt vagy kevésbé ehetőt. Az egyik, ottani szemmel (zsebbel) magasabb árfekvésű, jó konyhájú kajálda a Ke Garne! Café. A „Ke Garne” kábé annyit jelent, hogy „Mit tehetünk?”, egy amolyan leszarós-vállrándítós mondanivaló, amit a helyi politikai életen edződött bennszülöttek egy jó része vall. Szép kilátás nyílik a teraszról és a kaja állati jó. Reggeltől estig nyitva áll, szinte csak turisták látogatják. Van egy Newa Kaja Gar nevű kajálda is, paradicsomos és hagymás thukpa (leves), helyi pita, pakora (ez egy tálnyi sült izéke, amely töltve lehet sok mindennel, pl. sajttal, zöldséggel) stb. a kínálat. Ketten 450-650 Rs-ből degeszre zabáltuk magunkat.Emberek
A helyiek kedvesek, mosolygósak, mennek a dolguk után, békén hagyják az embert, nem kéregetnek az utcán – igazán jól lehet relaxálni a faluban akár a járda szélén heverve is :O) Persze kivételek vannak: egyszer éppen kajára vártunk a Ke Garné-ben, amikó egy helyes helyi kamaszlány bejött barátkozni, majd vetetni akart egy pulcsit magának. Nem kapott, többet nem is kérte, de időnként fel-felbukkant, jókat dumáltunk vele, sokkal jobb volt az angolja, mint a tanár srácnak a busz tetején :O)
A café alatti hegyoldalban áll egy kis mittudoménhogyhíják nevű szentély. Egy öreg néni ott üldögélt az alacsony kőkerítésen és gyöngyöt fűzött. Amikó meglátott, a láncot eladásra kínálta, abszolút nem erőszakosan. Ennek ellenére nem kértük, mert sok kacat gyűlik össze amúgy is egy ilyen út alatt, erre mosolyogva kis rózsafejeket es egy különös kis virágot adott, ezt a hajamba tűztük, hogy buzinak nézzenek, izé, hogy jófej legyek, hehe. Kapott azé 20 Rs-t, gondolom ráfért…
Van egy területe a falunak, ahol a fénykorban a karavánokat pakolták, egy jó nagy placc (Tundikhel), öt, helyi viszonylatban híres fügefa szegélyezi meg egy rusnya nagy medence, amit víztározónak hívnak. Itt sokan összegyűlnek, mivel a térség focipályaként is funkcionál. Megint belebotlottunk egy kedves srácba, mint annyiszor Nepálban, aki kommunikálni akar, de nem tud, csak dadog angolul. Fura, félszeg helyzet, de mindannyian tudtuk, merre hány méter, így hülyén integetve és mosolyogva elváltunk.
Környék
Tehetünk kirándulásokat falun kívülre is, nagyon szép erdők és teraszosra faragott hegyoldalak, szántók vannak szerteszét. Van egy Thani May nevű templom nyugatra, 30 percre; egy Ramkot nevű magar falu, ahova mi is átmentünk; a közelben van Nepál legnagyobb barlangja, a Siddha-barlang (Siddha Gufa) meg azon túl még egy Patale Dwar (szó szerint fordítva „Kapu az Alvilágba”) nevű, geológusoknak biztosan izgis barlang.
Összkép
Szép és nyugis hely Bandipur, egyszer az életben ha Nepálba vetődik az ember, kötelező „olvasmány”!
No comments:
Post a Comment